Balatoni programok mindenkinek

A magyar tenger minden évben vonzza a látogatókat, belföldről és külföldről egyaránt. A Balaton környéke remek kirándulóhelyekkel csábítja a sportolni vágyókat. Magyarország legnagyobb tava egyébként Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű természetes tava is. Ha Önt is érdeklik a balatoni programok, akkor mindenképpen meg kell terveznie az elkövetkező nyarát, ugyanis a magyar tenger környéke bővelkedik a jobbnál-jobb rendezvényekben és versenyekben a nyári hónapokban. Minden évben igen nagy népszerűségnek örvendenek a vitorlásversenyek. Ezek között megemlíthetnénk a Kékszalag versenyt, a Fehér szalag vitorlásversenyt, valamint az Évadzáró vitorlásversenyt. Ezen kívül, a balatoni programok sorában kap helyet a híres Füredi Anna-bál is. Ez egy olyan táncvigadalom, amit Anna napján tartanak meg, vagyis július 26-án. A bál egyfajta ünneplést is jelent, amikor a fürdőévad első szakasza véget ér. A balatoni programok közül talán az Anna-bált ismerik a legtöbben. Évről-évre egyre több érdeklődője van, azonban csak véges számú vendég jelentkezhet rá. Minden évben, a bál megrendezésével együtt egy szépet is választanak, aki az Anna-bál szépe lesz. Az első három helyezett különböző stílusban készült vázát tudhat a magáénak. Ha Ön is szeretné előre betervezni az idei programjait a Balaton környékén mi segítünk Önnek időtöltést ajánlani. Az oldalunkon láthatja a balatoni programokat, illetve a különféle kibérelhető vitorlásokat és azok részletes leírását, a bérleti díjjal együtt. Lepje meg családját egy Balaton körüli kirándulással!